V. Csapattalálkozó a Kerekestelepi Strandon
2013.08.15
V.Csapattalálkozó Debrecenben

Férjem arcán az első halvány mosolyt akkor véltem felfedezni, amikor a regisztráció során elhangzott a bűvös kérdés, miszerint vaddisznó oldalast avagy csülökpörköltet óhajt-e ebédelni .Ettől kezdve sztoikus rezignációval ült le az egyik kényelmes kerti karosszékbe, hogy egy nagyon kedves és igen kreativ óvónéni instrukcióit követve logikai játékokat játsszon és rajzoljon a kisfiunkkal. Ez engem is igen megnyugtatott, tehát átadhattam magam a gondtalan csevegésnek, a Just Nahrin italok kóstolgatásának, majd elfoglaltam helyem az előadóteremnek kinevezett kényelmes és szellős helyiségben.
A tartalmasnak igérkező program nyitányaként Varga Fecó, Dr Harsányi Edit fia mutatkozott be, mint házigazda, majd tájékoztatta a nagyérdemű közönséget arról, hogy ráhangolódásként mehet mindenki Chi Kungozni. Bevallom, érdekelt a dolog, mert a férjem könyveket olvasott már erről a mozgásformáról avagy légzéstechnikáról, és néhány éves karatés múlttal magam is örömmel fedeztem fel néhány ismerős elemet a nagyon profi mozgássorban. Milyen más lenne a leányzó fekvése, ha a tantestületi értekezleteken is bevezetnénk az iskolákban valami hasonlót…Főleg záráskor, amikor már mindenki kész van, de rendesen.
Ezután a délelőtt során öt igen különböző, de a maga nemében lebilincselő előadást hallottunk. Dr Czanik Sarolta szegedi gyerekorvos arról beszélt, hogyan készüljünk Just Nahrin termékekkel felvértezett szülőként a nyaralásra, majd a szeptemberi ovi avagy iskolakezdésre. Azt gondolom, hogy nagyon hiteles tud lenni, ha egy olyan szakember beszél ilyesmiről, aki maga is négy gyereket nevel otthon. Mondandóját Huckleberry Finnt is túlszárnyaló humorral adta elő és igazán egyszerűnek tűnő , ám annál meggyőzőbb fotókkal illusztrálta. Időnként szem nem maradt szárazon a nevetéstől.
Ezt követően egy hasonlóan légies alkatú, de vasakarattal felvértezett vezetö, az Életfa Program egyik múzsája, Szilágyi Ildikó következett. Annak a lehetőségét vázolta fel, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén olyan élményekben lehet részünk, mint most augusztusban Neki, amikor sorrendben talán tizenötödjére utazik Svájcba, a Nahrin cég jutalomüdülésére. Ildikó játékosan, a képzeletünket megigézve elröpített minket az alpesi havasi tájakra, napsütötte rétekre. Aki nem tudta behunyt szemmel kellőképpen beleélni magát ebbe a mesevilágba, azoknak ott voltak a képek a tavalyi útról, ahol valóban fejedelmi ellátásban és fogadtatásban részesültek az akkori nyertesek, közöttük Ildikó és férje, Ove Lund is. Már a desszertek megérték…
A folytatást a jövő héten olvashatjátok! Egy rendezvény sok munka, odafigyelés, előkészülés és olyan hamar vége van. Legalább még egyszer bele lehet élni magunkat.
Onnan folytatom, ahol a múltkor abbahagytam, a szünettől.
Az előadások között persze jutott idő egy kis felfrissülésre, Citromfű tea és Sojafit kóstolásra. Személy szerint örültem, hogy újabb ízekkel ismerkedtem meg. Ráadásul volt tombola is, ahol sikerült megnyernem a főnyereményt, három nagyszerűnek ígérkező termékkel. (Azóta persze kipróbáltam a Relax habfürdőt amúgy golgotavirágosan, és Ricsike is nagyon szereti a Nahrosan minit. A Lamelloderm testápolót pedig tényleg nagyon jól esik használni. Kényeztetés felsőfokon.)
A harmadik előadó, Karasszon Dezső az augusztusi akciókról beszélt. Róla is menten kiderült, hogy nem hétköznapi figura. Nagy lelkesedéssel, a humor egy más műfaját felvillantva, családi fotókkal hitelesen illusztrálva mutatta be az augusztusban elérhető, megvehető és megehető termékeket. Fecó felkonferálásából korábban kiderült, hogy egy 21%-os üzletet vezet testvéreivel ez a 36 éves fiatalember.
A következő előadó egyenesen Veszprémből érkezett. Korponay Ferenc számomra valóban a tudást, az alázatot, az emberek gyógyítása iránt érzett elhivatottságot testesítette meg. Sokoldalú természetgyógyászati praxisában, amely ötvözi a tibeti gyógyító masszázs, reflexológia, csontkovácsolás, bioenergetika elemeit is, sikerrel használja a Just Nahrin termékeit .Fantasztikus érzés volt energiát kapni tőle, utasításait követve megmasszírozni bizonyos pontokat, ezzel erősítve immunrendszerünket.
Végül a csapattalálkozó háziasszonya, Dr Harsányi Edit egy könyvet ajánlott a figyelmünkbe, amely szerint a hálózatépítéshez a NEM-eken keresztül vezet az út, amelyek szükségszerűek a siker eléréséhez. Kiderült, hogy éppen ezektől a NEM-ektől félünk az élet különböző területein. Ezzel a kis könyvajánlóval és a legsikeresebb csapattársak, valamint a program szervezőinek megjutalmazásával zárult a csapattalálkozó. A haverok, buli, fanta helyett a Just Nahrin, vadas, salsa képviselte a kulináris, zenei és egyéb szórakoztató elemeket. Nagy tanulság volt számomra , hogy lehet egy többórás konferenciát nem száraz, kiégett aggyal is zárni. Végezetül-de nem fenyegetésként, áh dehogy- a Korponay Ferenc által idézett tibeti mondással zárnám, mert nagyon elgondolkodtató mindannyiunk számára: Ha nincs elég időd és pénzed az egészségedre, majd lesz a betegségre. Szinte biztos vagyok abban, hogy a csapattalálkozó résztvevői máris sokat tettek annak érdekében, hogy szóval és tettel felvegyék a harcot a betegségek megelőzésé és leküzdése érdekében
Drake Szilvia.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.