CSALÁD I. DIÓ
CSALÁD I. DIÓ
Nagy élvezettel eszem a diót. Mióta glutén mentes lettem azóta kifejezetten sokat használok belőle. Most amit legutóbb a süteményre vágtam fel, még az édesapám törte, édesanyám pucolta. Sajnos nagyon sáros volt a héja, ezért recsegős, ropogós lett a dió, és megmostam sütőben szárítottam, ezért sötétebb lett a felülete, mint a többinek. Egy apró bosszúság mit is indít el… Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó adag dió amit édesapám kint a kertben ülve bal kezével a kalapácsot fogva töri meg. 2 éve már nem ő törte. És nekem most fogyott el az utolsó kis csomag belőle. Itt volt velem eddig.
1995-ben május elsején költöztünk ki Józsára. Akkor aludtunk a házban először. Rengeteg munka volt, nagy kert, amit ősvadonból már előző ősszel kitakarítottunk. Még marha igát is találtunk benne. Aztán felszántattam és bevetettem. Míg GYES-en voltam itthon mindent megtermeltem benne. Édesapám nyomult, hogy meg kell töltetni földdel és fát kell bele ültetni. Nem akartam, ellenálltam. Se pénzem, se energiám nem volt. Úgy éreztem rá érek még!!!
Odahozatta a földet, kerülgettük, majd 1997 ősszel nem hagyott békémet, akkor már dolgoztam és nagyon nehezen fért bele a sok ügyelet és kórházi munka mellett, hogy a kert is működjön. Szóval egy hétvégén hozott munkásokat megtöltötte a kertet, és október előtt belekerültek a fák. 20 kis facsemetét választott, amiből 6 dió volt. Még abban az évben, december 8-án lebénult. Soha többet nem ültetett fát...
A Tócó patak árterén van a kertem, sokszor még májusban is cuppogok, ha hátramegyek, mert áll rajta a víz. A kert végébe hordta édesapám a sok földet, és az magasabban van, nem áll meg rajta a víz. Oda került a 6 diófa. 4 megmaradt belőle, meg még egy körte. A többi kipusztult, nem bírta a vizes talajt. De ez a négy fa ontja a diót. Évi 10-15 kg tisztított dió van belőle. Még a tavalyi dió ott van a fagyasztóban. Most kerül rá sor. Pedig viszem nyersen, sütöm süteménybe, csinálok belőle kenyeret. Küldöm a lányommal Kolozsvárra. Okosodjon a jó hazai diótól.
Édesapám még abban az évben, 1997. december 8-án lebénult. Soha többet nem ültetett fát... az idén tavasszal meghalt, de a munkája, amit 20 évvel ezelőtt befektetett, mai napig hozza a gyümölcsét. Csak kicsit kell gondozni.
Mély hála jött fel. A dión keresztül velem van. Most is. És örülök, hogy megharcolta velem a kert feltöltését, a fák beültetését. Mintha tudta volna, hogy nem lesz több ideje megcsinálni nekem…
Ez ad erőt, hogy a gyerekeimmel én is megharcoljam, megcsináljam, mert nem biztos, hogy akkor megértik. Lehet, hogy csak a halálom után fog leesni a tantusz.
Bandukoltam Józsa főutcáján egy régi kabátban, zsebemben egy marék dióval és egyszer csak elindult a könnyem felnéztem:” Köszönöm Papa!"